Mostanában csak óvatosan adagolom a kávét reggelente a kedves bögrémbe. Az egyik reggel óvatoskodás során eszembe jutott, hogy nagyimnál faluhelyen, a szokásos ebéd utáni kávézás bizony nem így megy. Évente csak néhány alkalommal fordulok meg ott, de a kávézás különleges élményét már alig várom.

Először is veszi a 8 személyes kotyogót és valami irgalmatlanul megtömi omniával. Apró lángon, talán negyed óra alatt lefő a méreg erősségű, isteni illatú kávé. Az illata olyan finoman átjárja a lakást, és a kávéimádó érzékeimet, hogy mire mamikám szervírozza már remegek érte. Nem tiltakozom, amikor a két decis, békebeli üveg vizespoharat kapom kávéscsészének, úgyis tejjel iszom. Azt hittem. A szerviz tejjel a következőképpen alakul: választhatsz, mennyi kockacukor csilingeljen a pohár aljába. Majd a 2 decis vizespoharat karimáig kapod a fekete halállal. Ezután ha tejjel kérted, 1 kávéskanál tejport kapsz a tetejére.

(Ez a hang, a kockacukrok neszezése a pohár alján egy töredék pillanatra mindig visszarepít az időben és térben. Olyan kis szempár simogat meg, aki után mind többször próbálok nyúlni, hogy jár el az idő, úgy egyre gyakrabban.)