Juditnak…

Szerintem elég régóta mondogatom, mennyire szeretem a rajzaid, s ezzel nem vagyok egyedül. De soha senkinek nem hitted el annyira, hogy letérj az alkotás alázatos útjáról.

Bóbita volt az első kedvenc, s utána a többi Weöres Sándor illusztráció, jöttek a mákgubó angyalok, a képeslapok, karácsony után morzsa sem maradt a díszgömbökből-csak az én szívem fájt értük.

Csodatündér lett nálunk Bóbita: véd az éjszaka sötétjében, elringat a hajnali rossz álom után, vicceskedik gézamalacával, és pont háromszor lehet végigénekelni, még az oviból hazaérünk. Ott van a könyvespolcon, a gyerekszoba falán, Pille tányérján, és most már az éjjeli lámpán is.

Mikor összeszereltük a lámpát, Pille azonnal felismerte, pizsamában odatotyogott hozzám, felcsücsült az ölembe és a fülembe dúdolta: Bóbita, Bóbita ájmos…

Szép útja lett hozzánk – lélektől lélekig.

Köszönöm.

Szilvi