Jó vagyok. Vadász vagyok. Kopó. Földre szorított orral sietek. Csak meg ne szakadjon a nyom. Minden idegszálam szikrázik az örült ingertűzijátéktól. Szagot fogtam. Tudom, hogy nem akartál otthagyni. A folyóparton. Eldobtad a botot a vízbe. Messzire dobtad. Sokkal messzebbre, mint máskor. Erős volt a sodrás de én megtaláltam. Érted megtaláltam volna, ha átdobod a túlpartra, akkor is. Vizet nyeltem. A lábaim alig bírták. De meglett. Éreztem merre lesz. Mindig érzem a jelenléted, az ős szagodat. Messze a part, sok a növény. Nem látlak. De ott vagy. Ott kell lenned. Mindig voltál nekem, amióta vagyok. Kemény voltál és szigorú, de megtanultam a leckéket. Meg akartam tanulni, hogy szeress. Dicsérj, hogy a lábadhoz fekhessem este.  Szeretek ott lenni. A közeledben. Futni veled vagy a haragodtól lapítani. Azt is szeretem. Végre kiértem. Megrázom magam, és boldog vagyok. Még boldogabb leszek, mikor megveregeted a nyakam tövét. Megdicsérsz. Kereslek. Talán elsodort a folyó és messzebb vagy.  Odvas fák, hínárszagú pocsolyák, madarak, apró állatok. A természet kavalkádja ösztönös boldog érzet. De hív hozzád a hűség. Kereslek. Itt ugrottam a vízbe. Merre vagy? Nem hagyhattál itt. Nem hihetted azt, hogy nem jövök vissza. Tudnod kell, hogy visszahozom a botot. Szagot fogtam. Egész testem megrázkódik a szagodtól. Olyan mintha én lennék. A mi szagunk. Otthont jelent és biztonságot. A barátom vagy. A falkám. Megindulok. Igen, a játszótér erre szoktunk hazamenni.  Körbeszaladom. Talán a padhoz mentél, ahol mindig elszívsz egy cigarettát. A padon fekszik valaki. Nem te. Felemelem a fejem a földről. A jól ismert dülöngélő sziluettedet keresem. Szeretem, ahogy jársz. Megnyugtat. És a szomorkás-keserédes hangodat is. Beszélni szoktál hozzám. Én értem. Te is tudod, hogy értem.  Jó így lenni. Jó volt így lenni. Az új ember, aki beköltözött hozzád, őt nem szerettem. Bántott. Sokszor, amikor nem voltál otthon. Nem tűrt meg. Te szeretted. Éreztem, a szagodon. Édesebb és karcosabb lett mikor megölelted őt. Megtelt valamivel, amit soha nem éreztem korábban. Amikor ketten voltunk. Egyre többször hagytatok otthon egyedül. Sírtam. Nagyon vártam mikor hallom meg a lépteid. Ugráltam mikor megjöttetek. Te kiabáltál. Nem feküdhettem mellétek. Alig simogattál. Amikor ma elindultunk, a mi helyünkre, a partra, azt hittem újra a régi lesz mindem. Bármit megtettem volna érte. Hogy szeress megint. Terek, teraszok rengeteg ember és inger. Beszaladok az éttermek ajtajáig, a teraszok asztalai közé, lámpaoszlop, kockakövek fák, autók. Mind őrizheti a nyomod.  Tudom, hogy meglesz. Hogy szeretni fogsz. Jó nyomkereső vagyok. Kopó.

Horváth Roland 2011.

Translate »